Magyar kupa vol . 3

A Phoenix lehet a következő állomás

A Versenybizottság a mai napon kisorsolta a Magyar Kupa következő fordulójának párosításait.
A Phoenixhez természetesen a WS „B” csapatán át vezet az út. Ha sikerrel vesszük az első
akadályt, Csordásékat február 19.-én fogadhatjuk Érden.

A férfi Magyar Kupa 3. fordulójában az alábbi párosításokra kerül sor:

Paksi FK - IBK Cartoon Heroes
Diamonds SK - SZPK NOKIA Komárom
White Sharks HC B/Kinizsi TTK - Phoenix Fireball SE
Szolnok Cannibals FK - Ares HC '94 / VESC Lizards - Szolnok Cannibals FK
 

Jó mulatság, csapat munka volt

Picture
Szombat délelőtt játszottuk az előre láthatólag csoport első IBK Cartoon Heroes csapatával, célunk a tisztes helytállás volt mivel több hiányzó is volt csapatunkban, többek között a két kapusunk. A mérkőzést Érden játszottuk, tehát azt, hogy a CH volt most otthon azt csak papíron lehet állítani.
  A bemelegítés után rendeztük sorainkat, és mivel Bódis Feri is el tudott jönni és Csík Balázs is vállalta a játékot, a létszámra való tekintettel, ezért így két sort pont össze tudtunk állítani.

A csapatunk: Vad Zsolt, Bäck András, Csík Balázs, Csík Dániel, Klinghammer Zoltán, Pásztor Gábor, Bódis Ferenc, Pataki Viktor, Görög Gergő, Varga Bence, és Horváth Balázs.

Az első negyed órában abszolút a CH uralta a játékot, nem sok veszélyes támadást tudtunk kialakítani, aminek eredmény 3:0-s CH vezetés lett. Ezek után kicsit variáltunk az első soron és a védekező Pásztor Gábor az addig támadót játszó Csík Balázzsal cseréltek helyett. Szemmel látható volt a változás a csapatunk további játékában, mi sem mutatná jobban, hogy a harmadból hátralévő 5 percben szépítettünk 3:2-re. Mindkét gólt Csík Dániel szerezte, aki először Bátyja indításából, majd egy előre ívelt labdából szerzett gólt, ami Pásztor Gábor válláról pattant elé. Jöhetett a szünet, ahol bizakodva vártuk a következő harmadot.

A második harmadban a CH kihasználta, helyzet adta előnyüket, hogy vészkapussal kell játszanunk és inkább távolabbról próbáltak gólt szerezni, aminek a 24. percben meglett az eredménye, amikor kihasználva az emberelőnyt, Dávid András lőtt távolról a hosszú sarokba, 4:2. Ez a taktika megmutatkozik abban, hogy a két emberhátrányt először 23 majd 9 másodpercig bírtuk. 
  Ezek után jött „hosszú” klubtörténetünk eddigi legszebb gólja, mely Pásztor Gábor nevéhez fűződik aki, félpályáról egy gyönyörű hosszú filóval, zárkóztatta fel csapatunkat újra, 4:3.
  
Egy percre rá érkezett a CH válasza, Gasztonyi Péter volt eredményes, 5:3.

A harmad vége felé egy kisebb kavarodás, keletkezett a CH kapuja előtt, amit a fiatalabbik Csík testvér tudott kihasználni szemfülesen, és ezzel megszerezte 3. gólját, 5:4.
 
 Majd újabb emberelőnyös góllal húzott el a CH, Kovács Gergely révén, 6:4.
  
Harmadik harmadot, most 2 gólos hátrányban kezdtük, amelyet a harmad 6. percében sikerült csökkentenünk, mivel Görög Gergő kapott gyönyörű indítást Horváth Balázstól, amit nagyon okosan bepöccintette a hosszú sarokba a kapus lába fölött, 6:5

Csapatunknak adottak nagy helyzetei főleg Klinghammer Zoltán révén, de ezek sajnos kimaradtak. A meccs hajrában Liebe György tudta megint a különbséget 2re növelni, aki elhúzta kapusunk mellett a labdát és fonákkal bepaskolta utána, 7:5

Itt csapatunk megrogyott és az utolsó 3 percben még 2 gólt bekapott, így kialakult a 9:5-ös végeredmény.

Élvezhető meccs volt, és nagy volt a küzdés. Vad Zsoltnak külön köszönet, hogy bevállalta és legjobb tudása szerint végig védte a mérkőzést, ami erősen hozzá tartozik csapatunk jó teljesítményéhez.


 

Fogyva bár, de törve nem...

Picture
Szombaton kora délelőtt Érden a Mesehősökkel találkozunk. Lőrincen erre a fordulóra nem
volt hely, így közös egyeztetéssel a Treff Sportcsarnokban találkozunk a csoportelsőségért
küzdő csapattal.
Sajnos az elmúlt napok nem sok jóval szolgáltak csapatunk számára. Eddig már megsérült
Csík Balázs, Bódis Feri és Halmi Józsi, és a sor tovább bővül. Megsérült Szabó Gergő
is, akiről a héten mondanak valamit az orvosok, és erre a találkozóra Urai Dávid sem áll
rendelkezésre, így minden bizonnyal Vad Zsoltival a kapuban kezdjük a mérkőzést.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Torpedo elleni győzelemmel a csoportkör további
mérkőzéseinek számunkra nagy tétje nincs, így az alapszakaszból hátra lévő két találkozót és
egy kupamérkőzést kell „átvészelnünk” valahogy.
További jó hír, hogy Csík Balázs januári műtéte előtt a Veszprém és a WS B ellen minden
bizonnyal pályára léphet.

 

Megszületett a megállapodás!

Picture
Immáron hivatalos, hogy a Sporthírügynökség. hu (Best Média Kft.) lesz a Kinizsi TTK
floorball szakosztályának hivatalos médiatámogatója 2012-ben.
A Sporthírügynökség részéről Pantocsik Ferenc, a szakosztály részéről, Szabó Gergely látta
el kézjegyével a dokumentumot, mely 2011.december 1.-ével lép érvénybe.
Pantocsik Ferenc elmondta, remek lehetőségeket látnak a sportágban és nagy tervekkel
vágnak neki a 2012-es évnek. Külön kiemelte, hogy a november 13.-án élőben közvetített
mérkőzésünk nézettségi adatai nagyon meglepték, ami még jobban alátámasztja, hogy a
floorballban számos kiaknázatlan lehetőség rejlik.
Az előzetes tervek szerint a felsőházi rájátszás több mérkőzése, valamint a 2012-ben
lejátszandó összes Magyar Kupa találkozója közvetítve lesz.

 

Hétévge számokIban!

Picture

Nem várt eredmények a hétvégi élő közvetítésről!

A vasárnap élőben közvetített Kinizsi TTK- Torpedo mérkőzés nézettségi mutatói mindenki
számára meglepő eredményt hoztak.
Az élő közvetítés oldalát 612 fő tekintette meg a mérkőzés ideje alatt, ami a vártnál
lényegesen magasabb volt.
A közvetítés után a sporthírügynökség.hu oldalára felkerült a mérkőzés felvétele, amit 2 nap
alatt közel 150 alkalommal nyitottak meg.

Íme, néhány érdekesség:

A mérkőzést 3 földrész 6 országából tekinteték meg. Magyarországon kívül Ausztriából,
Svédországból, Angliából, az Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emirátusokból nézték
élőben az összecsapást, összesen 39 városból. A hazai városok közül a prímet Budapest,
Veszprém és Dunakeszi vitte.
Az eredmények bíztatóak, így a sporthírügynökség.hu és a Kinizsi TTK további mérkőzések
közvetítését tervezi.

 

Feljutottunk!

Picture
Vasárnap Érden láttuk vendégül a Torpedo csapatát.
Győzelmünk esetén a felsőházba kerülésünk biztosra volt vehető, ezért szinte mindenki
rendelkezésre állt.
Különlegessége a mérkőzésnek, hogy egyedülálló módon a mérkőzés élőben volt követhető
az interneten a sporthírügynökség,hu jóvoltából (a közvetítésről hamarosan egy írásos
anyagban emlékezünk meg).
Korán kezdtük a bemelegítést, kis futás, nyújtás és labdás gyakorlatok következtek.
A mérkőzés a kiírt időpontban el is kezdődött. Győzelmi szándékunkat gyorsan
ellenfelünkben is nyomatékosítottuk, hisz összesen 18 másodperc kellett Görög Gergőnek,
hogy Horváth Balázs passzából betaláljon az ez úttal Tarnawa Ákost nélkülözni kénytelen
vendég alakulat kapujába.
A következő 10 percben is a mi akaratunk érvényesült, járattuk a labdát, de gólig nem
jutottunk. A csendet Pataki Viktor törte meg, Csík Dani passzát értékesítve.
Kezdtek éledezni a vendégek, 1-2 alkalommal eljutottak a kapuig, jókor jött
Varga B gólja, amivel megnyugtató 3 gólos előnyre tettünk szert. A slusszpoént Csík Dani
jegyezte, mikor lefújás előtt 4 gólra növelte előnyünket.
A második harmadra a védelmet megvariáltuk, Bäck Andris-Muraközi Gábor kettős állt fel
Bálintékkal szemben.
Mi irányítottuk a mérkőzést, ellenfelünk pár hosszú indítással próbálkozott, de ezek hamar
elhaltak. Továbbra is járattuk a labdát, kerestük a fogást, de olyan mértékben visszaállt
a Torpedo, hogy kapu elé bejátszott labdából nem igazán tudtunk gól elérni, a tömörülő
védelmet átlövésekkel próbáltuk megtréfálni…kevés sikerrel.
A harmad egyetlen, de a mérkőzés legszebb gólját Pásztor Gábor szerezte. Görög Gergő
messziről ívelt keresztbe, s senkitől nem zavartatva Gábor a levegőből helyezte a kapuba.
Hátul itt-ott akadtak nehéz pillanatok, de sikerült a harmadot is gól nélkül lehozni.
Az utolsó játékrészt ott folytattuk, ahol a másodikat abbahagytuk. Járattuk a labdát, kerestük
a védelmen a rést. Sok helyzetet puskáztak el támadóink, szerencsére a sok kihagyott helyzet
nem bosszulta meg önmagát. A harmad végén még Vad Zsolti passzából Klinghammer Zoli
talált a kapuba, így nem maradtunk góltalanok a harmadban. 6 másodperccel a vége előtt még
a vendégeknek volt egy helyzete, de gólra nem tudták váltani a felívelést.
Szerencséje sem volt a Torpedonak, hisz akadtak helyzeteik, de vagy a kapuvas mentett, vagy
kihagyták (a nehezen kihagyhatót), vagy Gergő védett (nem egyszer szenzációsan), ismét egy
nullás meccsel megörvendeztetve szurkolóinkat.

Számunkra az alapszakasz harcos része véget ért, kezdhetünk készülni a december közepén
kezdődő felsőházi mérkőzésekre.

 

Felsőház!?

Picture
Sorsdöntő mérkőzés következik

Vasárnap délben fogadjuk Érden a Torpedo csapatát. A mérkőzés mindkét fél számára fontos,
hisz hazai győzelem esetén már biztos a felsőházba jutás, míg a vendégek győzelme esetén
életben marad a remény.
Előző összecsapásunkon magabiztos győzelmet arattunk, de ez ne tévesszen meg senkit, egy
új mérkőzés következik.
Sajnos nem áll rendelkezésünkre Csík Balázs és Bódis Feri sem, így a védelem egy teljesen
más felállással készül az összecsapásra. Az edzéseken jól mozognak a srácok, nagy kedvvel
végzik a gyakorlatokat.
Támadóink különösen jó formában vannak, így bízhatunk egy gólokban gazdag mérkőzésben.

A mérkőzés élőben lesz követhető a Sporthírügynökség és a Hunrun.com Kft. jóvoltából (az
UNIX TSE és a Vodafone közreműködésével) az alábbi weboldalon:

http://sporthirugynokseg.hu/stream/

 

Nehéz kezdés, könnyű győzelem


Ares HC- Kinizsi TTK

November 1.-én este Érdre látogattunk, ahol meglehetősen tartalékos kerettel álltunk ki az
Ares csapata ellen. A hazaiak sem készültek sorcserével, összesen 1 játékos foglalt helyet a
cserepadon, míg nálunk 3 mezőnyjátékos és 1 kapus is rendelkezésre állt.
A bemelegítés sem volt túl intenzív, kis futkorászás, kis lövöldözés, jegyzőkönyv töltögetés
(a későbbiekben ez még fontos lesz) és már kezdődött is a meccs. A kezdéshez hátul a Pataki
Pásztor kettőssel, míg elöl a Csík, Horvát, Görög hármassal futottunk ki. A kapuban ezúttal
Urai Dávid foglalt helyet.
Az első harmad maga volt a szenvedés. Kerestük a labdát, nem sikerültek a passzok, nehézkes
labdaátvétel, egyénieskedés…és Ares vezetés. A védelem nem értette meg egymást, így az
érkező hazai játékosnak sikerült a labdát Dávid mögé juttatni.
Ez a gól kellett, hogy magunkhoz térjünk, végre elindult a gólgyártás. A harmad végére már
1-5 volt az eredmény.
A szünetben a megbeszélésre nagy szükség volt, a második játékrészre már szervezettebben
vonultunk ki. Több volt a passz, a mozgás, ha elakadtunk, visszatettük hátra és előröl
kezdődött az akció. Sok szépségdíjas találat született, meg sem álltunk 8 találatig.
Az utolsó harmadban folytatódott a henger, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Sikerült sok
ziccert elpuskázni, de a nagy gólokban nem volt hiány. Az 57. percben a játékvezetők a
kapitányokat szólították középre. Kiderült, kis kavarodás miatt Varga Bence nem került be a
jegyzőkönyvbe ( a játékvezetők meccs előtt jelezték, 1 játékos hiányzik a jegyzőkönyvből, mi
beírtuk Vad Zsoltit, mert ő hiányzott. A meccs végén derül ki, hogy még 1 játékos hiányzott).
Bence piros lapot kapott és a meccset emberhátrányban kellett befejeznünk. A maradék 2
percben még 2 gól sikerült ütnünk, így elértük ismét a bűvös 20 találatig.

Az első harmad után felébredtünk és 2 harmadon át kapuja elé szögeztük a hazaiakat, akik
minden dicséretet megérdemelnek, végig becsülettel küzdöttek.

A mérkőzést minden bizonnyal csütörtökön a Versenybizottság tárgyalja, de nem hisszük,
hogy a pályán elért eredményt megváltoztatná.

ca-pub-6505528959990217