Boldog Karácsonyt!

 

Karácsonyi meglepetés

Picture
A télapó kisAlmát hozott! 

A karácsonyi készülődések közepette a Kinizsis fa alá is kerül ajándék, nem is akármilyen.

Keddtől hivatalosan is egyesületünk játékosai között tudhatjuk a sokszoros utánpótlás válogatott játékost, Alm Zsoltot, így hosszú idő után ismét összeállhat a már jól ismert

Csík-Pataki-Pásztor-Alm kvartett.

Zsolti január 8.-án a WS elleni mérkőzésen mutatkozhat be a csapatban.


 

Hangover

Picture

White Sharks B – Másnaposok 5-11

Rég kezdődött, nagyon rég. Kisorsolták a Kupát, vártuk,mikorra írják ki a meccset.
Hívott a WS, nem jó az időpont,mert fordulójuk van, december 11.-én kéne játszani.


Mi tudtuk, hogy baj lesz. December 10.-én ugyanis egy régen tervezett, az egész csapatot érintő szülinapi buli volt leszervezve, ahol is Csík apuka 45.születésnapját ünnepeltük.
Természetesen elfogadtuk az új időpontot, legyen december 11.-e, dél.
A buli szerveződött, egyre többen jelezték, ott lesznek. Ekkor ismét jelentkezett a WS, hogy sajnos nem jó a dél, mert rendezvény lesz az Építőkön, 10 órakor kéne játszani…húúúú. Egy nagy buli után hajnali 10-kor játszani? Hát legyen, játszunk 10 órakor.
Eljött december 10.-e. Mire megérkeztem a buliba, mint a támadó,mint a védő szekció már
nem volt szomjas. Sorra jöttek a többiek, tánc, buli, darts, csocsó, csajok és minden, ami egy
jó buliba kell. Éjfélkor,mikor elindultam dolgozni, már az egész Kinizsis védelem „remek
állapotban” volt. Reggel végeztem a munkahelyemen, hazamentem a cuccomért, de végig az
járt a fejemben, vajon a srácok meddig buliztak…és hogy nézhetnek ki.
Cucc összekészítve, irány az Építők. Görög Gergővel mentem, aki előző nap nem tudott ott
lenni a buliban, így 2 józan játékosra már biztos számíthatott Csík Elemér edző.
Kissé későn, fél 10-kor érkeztünk a pályához…és sehol senki. Az Atyafi család épp palánkot
pakolt, amiből mi sem maradhattunk ki, egyből barátilag négy palánkelemet hozzánk vágtak,
hogy vigyük be. Természetesen palánkpakolás végére elkezdtek megérkezni a WS és a
Kinizsis játékosok is…szép látvány volt. Begyógyult, fényre érzékeny szemek, tompult
tekintetek, fáziskésés és a többi, másnaposságra utaló jel.
Volt pár kérdő tekintet, mikor Dáviddal Huszti Peti nyakába borultunk (több másik játékossal
együtt), de ez természetes, hisz az előző év mindenki számára örök élmény marad.
Bemelegítés. Hát ez is elég érdekes volt. Kis futással kezdtünk, de többen jelezték, ez nem jó
ötlet, mert a körbe-körbe futástól lehet erős élmények fognak a felszínre törni a tegnap estéről.
Pár perc volt még a mérkőzésig, szóltak a bírók, van egy kis gond. A hazai játékosok
mind kék-fehér mezbe vannak, de legalább 4 féle mez volt a túloldalon... már aki ellátott a
túloldalra. Mondtuk, minket ez egyáltalán nem érdekel, egy ilyen apróságon mi nem akadunk
meg, jöjjön a játék.
Felálltunk a csatakiáltáshoz, összedugtuk a fejünket. A levegőben éreztem az előző este
minden egyes pálinkáját ,jägerét, vodkáját (amit koktélba keverve nem gyengén egy
üzemanyagkannából fogyasztott az élelmes védelem) és mindent, ami azon a bulin távozásom
után történhetett.
Elkezdtük…nos…aki esetleg úgy nézte volna a meccset, hogy még nem látott floorball
mérkőzést, valószínűleg nem szeretett volna bele.
Labdaszelídítés 34 érintésből, elindulok és menet közben elhagyom a labdát de még megyek
tovább, üres a kapu,belövöm, de mégse…
Igen ám, de Huszti vezérelte WS nem feltett kezekkel érkezett, bizony támadtak becsülettel,
volt pár szép próbálkozásuk, s mint tudjuk, lövésből lesz a gól…hát lett. Majdnem null
szögből eleresztett erős lövés…kezem lent,suhanás a fülem mellett…hoppá…hát…ez bizony
bent van…malőr. Na, ennél jobb józanító nem is kellett. Elkezdtünk támadni, de egyszerűen
Bércin nem tudtunk átjutni.
Az első harmad végére még volt WS helyzet, de kimaradt,maradt az 1-0.
Szünetben volt ám tanakodás ezerrel, hogy mit és hogyan és miért és merre.
Elkezdtük a következő játékrészt, némiképp szervezettebben,mint az előzőt. Görög Gergő
védő pozícióban, Bäck Andris elöl, a többiek a helyükön.
A szerencse is mellénk állt a 22.percben, mikor egy kis kavarodás után saját emberről került a

labda a WS hálójába. Öngóllal egalizáltunk.
Nem sokkal később büntetőt ítéltek a játékvezetők, átvehettük volna a vezetést, de kimaradt a
lehetőség, nem akar összejönni a vezetés.
Majd Huszti Petit láttam magam előtt teljesen egyedül, ami önmagában nem baj, de egy kis
fehér labda volt az ütőjén, ami nem valami megnyugtató érzés. Szerencsére a ziccer kimaradt,
így a beígért üveg pálinkát nem kellett átadnom J
A 32. percben végre összejött a vezető gól, Pásztor Gábor értékesítette Vad Zsolti átadását.
Elérkeztünk a meccs feléhez, én lementem, Dávid érkezett a kapuba.
A következő 2 perc 2 gólt hozott. Előbb Görög Gergő talált be, majd a Csík testvérek
összjátéka után Balázs volt eredményes.
A harmadot 0-4-es mutatóval zártuk, ez már kicsit megnyugtató…de volt még hátra egy
harmad. Senki sem sejtette, gól kavalkád következik.
A gólok gyártását Borka kezdte meg, egy szélről középre érkező labdát közelről vágott a
hálóba (mi ezt már csak veszprémi gólnak hívjuk). Egy perccel később pedig maga a főcápa,
Huszti Peti talált be egy szabadütést követően. Máris 3-4, éledeznek a remények.
Csak a középkezdésig kellett izgulni, húzást követően Pásztor Gábor azonnal betalált Pataki
passzából. A következő percben ismét Viktor asszisztált Daninak, majd Zoli tette ugyanezt,
és ismét „megnyugtató” az előny. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, elkezdett floorballra
hasonlítani a játék, egész élvezhető volt az utolsó harmad, ami azért sem volt baj, mert elég
sokan nézték a mérkőzést (50 körüli volt a nézőszám), így ők jól szórakozhattak.
A végére elfáradt a WS, többször mattoltuk őket. Az 52.percben Viktor talált be, majd jött
Zoli, a végén a pontot az „I”-re Balázs tette egy szép találattal.
A cápák becsülettel mentek tovább, ennek meg is lett az eredménye, hisz Szöllősy
értékesítette Borka passzát, majd érkezett Hunyadi, kialakítva az 5-11-es végeredményt.
Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol csak arra lehetünk büszkék, hogy túléltük.
A WS minden dicséretet megérdemel, a mutatott játék alapján az ob3 egyik bajnokesélyesét
láthatjuk…ezek szerint ez a Cápáknál már hagyomány J

 

Kinizsi Pali és Cápeti

Picture
Érdekes Magyar Kupa találkozó következik 


White Sharks „B”- Kinizsi TTK 


2011.december 11. 10 óra, Építők sportcsarnok 


Vasárnap az Építőkön lát vendégül minket a White Sharks második számú alakulata.

A mérkőzés tétje nem más, mint a legjobb nyolcba kerülés, ahol a győztes a Phoenix gárdájával küzdhet meg az elődöntőbe kerülésért.

Előre láthatólag szinte mindenki rendelkezésre áll, így erős kerettel vághatunk neki a küzdelemnek.

A mérkőzésnek különös pikantériája van. A szezon elején a Cápák „B” jelzésű  csapata összeolvadt azzal a White Sharks „C”-vel, mely az előző bajnokságban megnyerte a harmadik vonal küzdelmeit. Hogy ez miért fontos? A White Sharks „C” csapatában szerepelt Klinghammer Zoli, Vad Zsolti, Halmi Józsi, és Urai Dávid a csapat kapitánya pedig Szabó Gergő volt.  A Cápáknál nem kisebb egyéniség néz majd farkasszemet volt csapattársaival, mint maga a főcápa, Huszti Péter.

Ismerve a játékosok viszonyát, minden bizonnyal egy nagyon jó hangulatú találkozót láthatnak azok, akik kilátogatnak vasárnap az Építőkre.



 

Ismét nem jött össze


Kinizsi TTK- Veszprém Lizards 6-11

Vasárnap utolsó alapszakasz mérkőzésünket játszottuk Érden, ahol a Veszprém csapatát
fogadtuk.
Jó hír, hogy sokan vállalták a játékot, így szinte legjobb sorainkkal tudtunk kiállni.
Bemelegítés, jegyzőkönyv írás és máris kezdődhet a meccs.
Legutóbb Veszprémben 10-4-es vereséget szenvedtünk, de kielemeztük rendesen ellenfelünk
nem túl bonyolult játékát, így bizakodva vágtunk neki a találkozónak, hisz tudtuk, mire és
kikre kell figyelni.
Az első harmad egész jól alakult, kétszer is vezetést szereztünk, de a válasz gyorsan érkezett.
A támadásaink veszélyesek voltak, de a védekezéssel megint akadtak gondok.
Oldalról és a kapu mögül rendre középre érkező passzokat komolyabb ellenállás nélkül
találtak embert, akik köszönték szépen a rengeteg helyzetet, és egy részüket értékesítették is.
Összesen 2 találatot jegyezhettek a vendégek két méternél távolabbról, a többi a kapu előtti
beadásból született. Ismerős képlet, hisz Veszprémben is ezzel a taktikával kaptunk ki.
Tudtuk, de egyszerűen nem tudtunk vele mit kezdeni.
Az első harmad szoros volt, hisz 4-5-tel fordultunk.
4-2 után még sikerült egyenlíteni, de innentől futottunk az eredmény után.
A második harmad igazán rosszul sikerült. Elől nem voltunk hatékonyak, hátul rendre
érkeztek az életveszélyes veszprémi támadások, a Balog-Török-Tölgyessy hármas rendre
gólhelyzetet alakított ki, ebből 4 alkalommal sikerült betalálniuk, míg nekünk erre csak 1
válaszunk volt.
A harmadban már voltak veszekedések, ami teljesen felesleges, és a bíróval is
sokat „foglalkoztunk”, pedig nem ők tartották folyamatosan nyomás alatt a kapunkat.
A szünet jót tett, megbeszéltük a gondokat, felpörögtünk, csatakiáltoztunk és megpróbáltunk
megint a játékra koncentrálni.
Klinghammer Zoli találatával feltámadtak a remények. Egy perccel később Csík Dani kapott 5
perces kiállítást, am csak 2 perc letelte után derült ki. Sikerült kivédekezni addig a pillanatig,
amíg ellenfelünk is 4 főre csökkent, miután Zolit rendesen megütötték (sajnos nem először a
meccs folyamán).A 4-4 elleni csatából is ellenfelünk jött ki jobban, sikerült ismét betalálniuk.
A kegyelemdöfés Balogh gólja volt, 2 perccel a vége előtt.
Volt még egy nagy veszprémi helyzet, egyedül vezethették kapura a labdát, de ez kimaradt,
így a mérkőzés végén megérdemelt Gyík siker született.
A felsőházban még kétszer találkozunk a veszprémiekkel, így van lehetőségünk a javításra.
Elkeseredve senki sem volt, jelenleg ennyire vagyunk képesek, a hibákból tanulhatunk és
meccsről meccsre jobban összeszokik a gárda.
Egy „új” bajnokság kezdődik januártól…de addig még vár ránk egy Magyar Kupa mérkőzés.

ca-pub-6505528959990217