Karácsonyi meglepetés
A télapó kisAlmát hozott!
A karácsonyi készülődések közepette a Kinizsis fa alá is kerül ajándék, nem is akármilyen.
Keddtől hivatalosan is egyesületünk játékosai között tudhatjuk a sokszoros utánpótlás válogatott játékost, Alm Zsoltot, így hosszú idő után ismét összeállhat a már jól ismert
Csík-Pataki-Pásztor-Alm kvartett.
Zsolti január 8.-án a WS elleni mérkőzésen mutatkozhat be a csapatban.
Hangover White Sharks B – Másnaposok 5-11
Rég kezdődött, nagyon rég. Kisorsolták a Kupát, vártuk,mikorra írják ki a meccset. Hívott a WS, nem jó az időpont,mert fordulójuk van, december 11.-én kéne játszani.
Mi tudtuk, hogy baj lesz. December 10.-én ugyanis egy régen tervezett, az egész csapatot érintő szülinapi buli volt leszervezve, ahol is Csík apuka 45.születésnapját ünnepeltük. Természetesen elfogadtuk az új időpontot, legyen december 11.-e, dél. A buli szerveződött, egyre többen jelezték, ott lesznek. Ekkor ismét jelentkezett a WS, hogy sajnos nem jó a dél, mert rendezvény lesz az Építőkön, 10 órakor kéne játszani…húúúú. Egy nagy buli után hajnali 10-kor játszani? Hát legyen, játszunk 10 órakor. Eljött december 10.-e. Mire megérkeztem a buliba, mint a támadó,mint a védő szekció már nem volt szomjas. Sorra jöttek a többiek, tánc, buli, darts, csocsó, csajok és minden, ami egy jó buliba kell. Éjfélkor,mikor elindultam dolgozni, már az egész Kinizsis védelem „remek állapotban” volt. Reggel végeztem a munkahelyemen, hazamentem a cuccomért, de végig az járt a fejemben, vajon a srácok meddig buliztak…és hogy nézhetnek ki. Cucc összekészítve, irány az Építők. Görög Gergővel mentem, aki előző nap nem tudott ott lenni a buliban, így 2 józan játékosra már biztos számíthatott Csík Elemér edző. Kissé későn, fél 10-kor érkeztünk a pályához…és sehol senki. Az Atyafi család épp palánkot pakolt, amiből mi sem maradhattunk ki, egyből barátilag négy palánkelemet hozzánk vágtak, hogy vigyük be. Természetesen palánkpakolás végére elkezdtek megérkezni a WS és a Kinizsis játékosok is…szép látvány volt. Begyógyult, fényre érzékeny szemek, tompult tekintetek, fáziskésés és a többi, másnaposságra utaló jel. Volt pár kérdő tekintet, mikor Dáviddal Huszti Peti nyakába borultunk (több másik játékossal együtt), de ez természetes, hisz az előző év mindenki számára örök élmény marad. Bemelegítés. Hát ez is elég érdekes volt. Kis futással kezdtünk, de többen jelezték, ez nem jó ötlet, mert a körbe-körbe futástól lehet erős élmények fognak a felszínre törni a tegnap estéről. Pár perc volt még a mérkőzésig, szóltak a bírók, van egy kis gond. A hazai játékosok mind kék-fehér mezbe vannak, de legalább 4 féle mez volt a túloldalon... már aki ellátott a túloldalra. Mondtuk, minket ez egyáltalán nem érdekel, egy ilyen apróságon mi nem akadunk meg, jöjjön a játék. Felálltunk a csatakiáltáshoz, összedugtuk a fejünket. A levegőben éreztem az előző este minden egyes pálinkáját ,jägerét, vodkáját (amit koktélba keverve nem gyengén egy üzemanyagkannából fogyasztott az élelmes védelem) és mindent, ami azon a bulin távozásom után történhetett. Elkezdtük…nos…aki esetleg úgy nézte volna a meccset, hogy még nem látott floorball mérkőzést, valószínűleg nem szeretett volna bele. Labdaszelídítés 34 érintésből, elindulok és menet közben elhagyom a labdát de még megyek tovább, üres a kapu,belövöm, de mégse… Igen ám, de Huszti vezérelte WS nem feltett kezekkel érkezett, bizony támadtak becsülettel, volt pár szép próbálkozásuk, s mint tudjuk, lövésből lesz a gól…hát lett. Majdnem null szögből eleresztett erős lövés…kezem lent,suhanás a fülem mellett…hoppá…hát…ez bizony bent van…malőr. Na, ennél jobb józanító nem is kellett. Elkezdtünk támadni, de egyszerűen Bércin nem tudtunk átjutni. Az első harmad végére még volt WS helyzet, de kimaradt,maradt az 1-0. Szünetben volt ám tanakodás ezerrel, hogy mit és hogyan és miért és merre. Elkezdtük a következő játékrészt, némiképp szervezettebben,mint az előzőt. Görög Gergő védő pozícióban, Bäck Andris elöl, a többiek a helyükön. A szerencse is mellénk állt a 22.percben, mikor egy kis kavarodás után saját emberről került a
labda a WS hálójába. Öngóllal egalizáltunk. Nem sokkal később büntetőt ítéltek a játékvezetők, átvehettük volna a vezetést, de kimaradt a lehetőség, nem akar összejönni a vezetés. Majd Huszti Petit láttam magam előtt teljesen egyedül, ami önmagában nem baj, de egy kis fehér labda volt az ütőjén, ami nem valami megnyugtató érzés. Szerencsére a ziccer kimaradt, így a beígért üveg pálinkát nem kellett átadnom J A 32. percben végre összejött a vezető gól, Pásztor Gábor értékesítette Vad Zsolti átadását. Elérkeztünk a meccs feléhez, én lementem, Dávid érkezett a kapuba. A következő 2 perc 2 gólt hozott. Előbb Görög Gergő talált be, majd a Csík testvérek összjátéka után Balázs volt eredményes. A harmadot 0-4-es mutatóval zártuk, ez már kicsit megnyugtató…de volt még hátra egy harmad. Senki sem sejtette, gól kavalkád következik. A gólok gyártását Borka kezdte meg, egy szélről középre érkező labdát közelről vágott a hálóba (mi ezt már csak veszprémi gólnak hívjuk). Egy perccel később pedig maga a főcápa, Huszti Peti talált be egy szabadütést követően. Máris 3-4, éledeznek a remények. Csak a középkezdésig kellett izgulni, húzást követően Pásztor Gábor azonnal betalált Pataki passzából. A következő percben ismét Viktor asszisztált Daninak, majd Zoli tette ugyanezt, és ismét „megnyugtató” az előny. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, elkezdett floorballra hasonlítani a játék, egész élvezhető volt az utolsó harmad, ami azért sem volt baj, mert elég sokan nézték a mérkőzést (50 körüli volt a nézőszám), így ők jól szórakozhattak. A végére elfáradt a WS, többször mattoltuk őket. Az 52.percben Viktor talált be, majd jött Zoli, a végén a pontot az „I”-re Balázs tette egy szép találattal. A cápák becsülettel mentek tovább, ennek meg is lett az eredménye, hisz Szöllősy értékesítette Borka passzát, majd érkezett Hunyadi, kialakítva az 5-11-es végeredményt. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol csak arra lehetünk büszkék, hogy túléltük. A WS minden dicséretet megérdemel, a mutatott játék alapján az ob3 egyik bajnokesélyesét láthatjuk…ezek szerint ez a Cápáknál már hagyomány J
Kinizsi Pali és Cápeti Érdekes Magyar Kupa találkozó következik
White Sharks „B”- Kinizsi TTK
2011.december 11. 10 óra, Építők sportcsarnok
Vasárnap az Építőkön lát vendégül minket a White Sharks második számú alakulata.
A mérkőzés tétje nem más, mint a legjobb nyolcba kerülés, ahol a győztes a Phoenix gárdájával küzdhet meg az elődöntőbe kerülésért.
Előre láthatólag szinte mindenki rendelkezésre áll, így erős kerettel vághatunk neki a küzdelemnek.
A mérkőzésnek különös pikantériája van. A szezon elején a Cápák „B” jelzésű csapata összeolvadt azzal a White Sharks „C”-vel, mely az előző bajnokságban megnyerte a harmadik vonal küzdelmeit. Hogy ez miért fontos? A White Sharks „C” csapatában szerepelt Klinghammer Zoli, Vad Zsolti, Halmi Józsi, és Urai Dávid a csapat kapitánya pedig Szabó Gergő volt. A Cápáknál nem kisebb egyéniség néz majd farkasszemet volt csapattársaival, mint maga a főcápa, Huszti Péter.
Ismerve a játékosok viszonyát, minden bizonnyal egy nagyon jó hangulatú találkozót láthatnak azok, akik kilátogatnak vasárnap az Építőkre.
Ismét nem jött össze Kinizsi TTK- Veszprém Lizards 6-11
Vasárnap utolsó alapszakasz mérkőzésünket játszottuk Érden, ahol a Veszprém csapatát fogadtuk. Jó hír, hogy sokan vállalták a játékot, így szinte legjobb sorainkkal tudtunk kiállni. Bemelegítés, jegyzőkönyv írás és máris kezdődhet a meccs. Legutóbb Veszprémben 10-4-es vereséget szenvedtünk, de kielemeztük rendesen ellenfelünk nem túl bonyolult játékát, így bizakodva vágtunk neki a találkozónak, hisz tudtuk, mire és kikre kell figyelni. Az első harmad egész jól alakult, kétszer is vezetést szereztünk, de a válasz gyorsan érkezett. A támadásaink veszélyesek voltak, de a védekezéssel megint akadtak gondok. Oldalról és a kapu mögül rendre középre érkező passzokat komolyabb ellenállás nélkül találtak embert, akik köszönték szépen a rengeteg helyzetet, és egy részüket értékesítették is. Összesen 2 találatot jegyezhettek a vendégek két méternél távolabbról, a többi a kapu előtti beadásból született. Ismerős képlet, hisz Veszprémben is ezzel a taktikával kaptunk ki. Tudtuk, de egyszerűen nem tudtunk vele mit kezdeni. Az első harmad szoros volt, hisz 4-5-tel fordultunk. 4-2 után még sikerült egyenlíteni, de innentől futottunk az eredmény után. A második harmad igazán rosszul sikerült. Elől nem voltunk hatékonyak, hátul rendre érkeztek az életveszélyes veszprémi támadások, a Balog-Török-Tölgyessy hármas rendre gólhelyzetet alakított ki, ebből 4 alkalommal sikerült betalálniuk, míg nekünk erre csak 1 válaszunk volt. A harmadban már voltak veszekedések, ami teljesen felesleges, és a bíróval is sokat „foglalkoztunk”, pedig nem ők tartották folyamatosan nyomás alatt a kapunkat. A szünet jót tett, megbeszéltük a gondokat, felpörögtünk, csatakiáltoztunk és megpróbáltunk megint a játékra koncentrálni. Klinghammer Zoli találatával feltámadtak a remények. Egy perccel később Csík Dani kapott 5 perces kiállítást, am csak 2 perc letelte után derült ki. Sikerült kivédekezni addig a pillanatig, amíg ellenfelünk is 4 főre csökkent, miután Zolit rendesen megütötték (sajnos nem először a meccs folyamán).A 4-4 elleni csatából is ellenfelünk jött ki jobban, sikerült ismét betalálniuk. A kegyelemdöfés Balogh gólja volt, 2 perccel a vége előtt. Volt még egy nagy veszprémi helyzet, egyedül vezethették kapura a labdát, de ez kimaradt, így a mérkőzés végén megérdemelt Gyík siker született. A felsőházban még kétszer találkozunk a veszprémiekkel, így van lehetőségünk a javításra. Elkeseredve senki sem volt, jelenleg ennyire vagyunk képesek, a hibákból tanulhatunk és meccsről meccsre jobban összeszokik a gárda. Egy „új” bajnokság kezdődik januártól…de addig még vár ránk egy Magyar Kupa mérkőzés.
Magyar kupa vol . 3 A Phoenix lehet a következő állomás
A Versenybizottság a mai napon kisorsolta a Magyar Kupa következő fordulójának párosításait. A Phoenixhez természetesen a WS „B” csapatán át vezet az út. Ha sikerrel vesszük az első akadályt, Csordásékat február 19.-én fogadhatjuk Érden.
A férfi Magyar Kupa 3. fordulójában az alábbi párosításokra kerül sor:
Paksi FK - IBK Cartoon Heroes Diamonds SK - SZPK NOKIA Komárom White Sharks HC B/Kinizsi TTK - Phoenix Fireball SE Szolnok Cannibals FK - Ares HC '94 / VESC Lizards - Szolnok Cannibals FK
Jó mulatság, csapat munka volt Szombat délelőtt játszottuk az előre láthatólag csoport első IBK Cartoon Heroes csapatával, célunk a tisztes helytállás volt mivel több hiányzó is volt csapatunkban, többek között a két kapusunk. A mérkőzést Érden játszottuk, tehát azt, hogy a CH volt most otthon azt csak papíron lehet állítani. A bemelegítés után rendeztük sorainkat, és mivel Bódis Feri is el tudott jönni és Csík Balázs is vállalta a játékot, a létszámra való tekintettel, ezért így két sort pont össze tudtunk állítani.
A csapatunk: Vad Zsolt, Bäck András, Csík Balázs, Csík Dániel, Klinghammer Zoltán, Pásztor Gábor, Bódis Ferenc, Pataki Viktor, Görög Gergő, Varga Bence, és Horváth Balázs.
Az első negyed órában abszolút a CH uralta a játékot, nem sok veszélyes támadást tudtunk kialakítani, aminek eredmény 3:0-s CH vezetés lett. Ezek után kicsit variáltunk az első soron és a védekező Pásztor Gábor az addig támadót játszó Csík Balázzsal cseréltek helyett. Szemmel látható volt a változás a csapatunk további játékában, mi sem mutatná jobban, hogy a harmadból hátralévő 5 percben szépítettünk 3:2-re. Mindkét gólt Csík Dániel szerezte, aki először Bátyja indításából, majd egy előre ívelt labdából szerzett gólt, ami Pásztor Gábor válláról pattant elé. Jöhetett a szünet, ahol bizakodva vártuk a következő harmadot.
A második harmadban a CH kihasználta, helyzet adta előnyüket, hogy vészkapussal kell játszanunk és inkább távolabbról próbáltak gólt szerezni, aminek a 24. percben meglett az eredménye, amikor kihasználva az emberelőnyt, Dávid András lőtt távolról a hosszú sarokba, 4:2. Ez a taktika megmutatkozik abban, hogy a két emberhátrányt először 23 majd 9 másodpercig bírtuk. Ezek után jött „hosszú” klubtörténetünk eddigi legszebb gólja, mely Pásztor Gábor nevéhez fűződik aki, félpályáról egy gyönyörű hosszú filóval, zárkóztatta fel csapatunkat újra, 4:3. Egy percre rá érkezett a CH válasza, Gasztonyi Péter volt eredményes, 5:3.
A harmad vége felé egy kisebb kavarodás, keletkezett a CH kapuja előtt, amit a fiatalabbik Csík testvér tudott kihasználni szemfülesen, és ezzel megszerezte 3. gólját, 5:4. Majd újabb emberelőnyös góllal húzott el a CH, Kovács Gergely révén, 6:4. Harmadik harmadot, most 2 gólos hátrányban kezdtük, amelyet a harmad 6. percében sikerült csökkentenünk, mivel Görög Gergő kapott gyönyörű indítást Horváth Balázstól, amit nagyon okosan bepöccintette a hosszú sarokba a kapus lába fölött, 6:5.
Csapatunknak adottak nagy helyzetei főleg Klinghammer Zoltán révén, de ezek sajnos kimaradtak. A meccs hajrában Liebe György tudta megint a különbséget 2re növelni, aki elhúzta kapusunk mellett a labdát és fonákkal bepaskolta utána, 7:5.
Itt csapatunk megrogyott és az utolsó 3 percben még 2 gólt bekapott, így kialakult a 9:5-ös végeredmény.
Élvezhető meccs volt, és nagy volt a küzdés. Vad Zsoltnak külön köszönet, hogy bevállalta és legjobb tudása szerint végig védte a mérkőzést, ami erősen hozzá tartozik csapatunk jó teljesítményéhez.
Fogyva bár, de törve nem...
Szombaton kora délelőtt Érden a Mesehősökkel találkozunk. Lőrincen erre a fordulóra nem volt hely, így közös egyeztetéssel a Treff Sportcsarnokban találkozunk a csoportelsőségért küzdő csapattal. Sajnos az elmúlt napok nem sok jóval szolgáltak csapatunk számára. Eddig már megsérült Csík Balázs, Bódis Feri és Halmi Józsi, és a sor tovább bővül. Megsérült Szabó Gergő is, akiről a héten mondanak valamit az orvosok, és erre a találkozóra Urai Dávid sem áll rendelkezésre, így minden bizonnyal Vad Zsoltival a kapuban kezdjük a mérkőzést. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Torpedo elleni győzelemmel a csoportkör további mérkőzéseinek számunkra nagy tétje nincs, így az alapszakaszból hátra lévő két találkozót és egy kupamérkőzést kell „átvészelnünk” valahogy. További jó hír, hogy Csík Balázs januári műtéte előtt a Veszprém és a WS B ellen minden bizonnyal pályára léphet.
Megszületett a megállapodás!
Immáron hivatalos, hogy a Sporthírügynökség. hu (Best Média Kft.) lesz a Kinizsi TTK floorball szakosztályának hivatalos médiatámogatója 2012-ben. A Sporthírügynökség részéről Pantocsik Ferenc, a szakosztály részéről, Szabó Gergely látta el kézjegyével a dokumentumot, mely 2011.december 1.-ével lép érvénybe. Pantocsik Ferenc elmondta, remek lehetőségeket látnak a sportágban és nagy tervekkel vágnak neki a 2012-es évnek. Külön kiemelte, hogy a november 13.-án élőben közvetített mérkőzésünk nézettségi adatai nagyon meglepték, ami még jobban alátámasztja, hogy a floorballban számos kiaknázatlan lehetőség rejlik. Az előzetes tervek szerint a felsőházi rájátszás több mérkőzése, valamint a 2012-ben lejátszandó összes Magyar Kupa találkozója közvetítve lesz.
Hétévge számokIban! Nem várt eredmények a hétvégi élő közvetítésről!
A vasárnap élőben közvetített Kinizsi TTK- Torpedo mérkőzés nézettségi mutatói mindenki számára meglepő eredményt hoztak. Az élő közvetítés oldalát 612 fő tekintette meg a mérkőzés ideje alatt, ami a vártnál lényegesen magasabb volt. A közvetítés után a sporthírügynökség.hu oldalára felkerült a mérkőzés felvétele, amit 2 nap alatt közel 150 alkalommal nyitottak meg.
Íme, néhány érdekesség:
A mérkőzést 3 földrész 6 országából tekinteték meg. Magyarországon kívül Ausztriából, Svédországból, Angliából, az Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emirátusokból nézték élőben az összecsapást, összesen 39 városból. A hazai városok közül a prímet Budapest, Veszprém és Dunakeszi vitte. Az eredmények bíztatóak, így a sporthírügynökség.hu és a Kinizsi TTK további mérkőzések közvetítését tervezi.
|